Hogyan dolgozik egy jó fodrász a barber shopban?

A borbélyszalonok trendjét éljük. 2020-ban már szinte minden sarkon belefutunk egy barber shop-ba, a híres kék-piros borbély forgó egyfajta szimbólum lett, amelyből bőven találunk Budapest belvárosában. De hogyan tudunk kiválasztani egy jó barber shop-ot, ahova majd szívesen járunk vissza? Mitől lesz jó egy férfi fodrász?

Ahhoz, hogy ezt a kérdést tisztázzuk először érdemes megvizsgálni azt, hogy mitől más egy barber shop mint egy sima férfi fodrászat? 

A barber shop rövid története: Miben más mint egy fodrászat?

A klasszikus borbélykodás elterjedésének története az 1900-as évek elejére nyúlik vissza – annak ellenére, hogy a pengét már az ókori Egyiptomban is használták – amikor már egyre több szalon megnyitotta kapuit a vendégek előtt. A borbély az a szakember, aki a férfi hajak mellett a szakállak szakértője is. Klasszikus borbély szolgáltatás a forró törülközős borotválás pengével, de az 1900-as években sok borbély kisebb műtéteket is el tudott végezni, illetve nem egy esetbe a foghúzás is megtalálható volt a szolgáltatások között.

Mégis ezeken felül talán a barber shop-ok egyedülállósága az ezeket övező hangulatban, tradícióban keresendő. A borbélyüzletek ugyanis a kezdetektől fogva egyfajta férfi birodalmat jelképeznek. Mivel csak férfiak szolgáltatnak férfiaknak, ezért a hajvágás mellett előkerülhetnek a férfi témák, a különböző játékok, a biliárd, az alkohol és minden amitől egy férfi férfinak érezheti magát. Borbélyhoz járni tehát nem egyszerűen azt jelenti, hogy levágatom a hajam és megigazíttatom a szakállam, hanem ennél sokkal több. Egy odatartozást is kifejez, egy férfias légkörben élt társadalmi életet szimbolizál. Ilyen fajta életérzést és kiegészítő szolgáltatásokat az ember egy olyan modern férfi fodrászatban nem talál meg, ahova adott esetben nők is járnak.

Mitől lesz jó egy barber shop?

Napjainkban gombamód elszaporodtak a barber shop-ok, és sajnos ez a minőséget is rendesen felhigította. Mivel borbély szalont nyitni jogilag egyszerű és anyagi ráfordítás tekintetében is relatív kicsi a belépési küszöb, ezért rengeteg kezdő, aki elvégez egy 6-8 hónapos borbélytanfolyamot, nem egy szalonba megy megszerezni a tapasztalatot, hanem rögtön saját barber shop-ot nyit….

Ezekből aztán jönnek az elhibázott hajak, az elégedetlen vendégek és az általános kiábrándultság a “barber shop”-okból. Pedig ennek nem kellene így lennie. Egy jó barber shop fő ismertetőjele, hogy nem kezdők dolgoznak benne, hanem olyan tapasztalt borbélyok akik már több év gyakorlattal rendelkeznek a hajvágás és szakállvágás terén is. Ahol csak 4-5 féle frizurát tudnak elkészíteni, azt a szalont csak túlzással lehet borbély szalonnak nevezni.

fodrász szalon

Nagyon fontos ezen felül a használt termékek minősége is. Rengeteg helyen spórolnak a termékeken és ez meglátszik a végeredményen is. Sajnálatos módon sok barber shop-ban nem teljesen alap, hogy ha valaki igénybe vesz egy 4-5.000 Ft-os szolgáltatást, akkor a legminőségibb wax-ot, pomádét, sampont és szakállolajat kapja.

Egy jó barber shop-ban már a belépéstől kezdve jól érzed magad, mert elkap a hely hangulata és szelleme.

Azonnal érzed, hogy itt egy férfi szentélybe érkeztél. A kiszolgálás kedves és udvarias, amíg várakozol megkínálnak egy itallal. Mellesleg a várakoztatás sem túl elegáns, ezért már teljesen alapnak kellene lennie az online foglaló rendszereknek a barber shop-okban, amikkel előre le tudod foglalni az időpontodat. Az sem mindegy, hogy kihez kerülsz, pedig egy jó barbershop-ban teljesen mindegy kellene, hogy legyen, hogy melyik férfi fodrászhoz foglalsz időpontot, és akkor el is érkeztünk a fő kérdéshez.

Hogyan dolgozik egy jó fodrász a barber shopban?

Az első és legfontosabb, hogy ugyanolyan jó minőségben vág mint a többi kollégája! Annál kiábrándítóbb ugyanis nincsen, ha elmegyek egy szalonba és valaki jól vágja le a hajam, valaki pedig kevésbé jól. Ezen még a különböző árazás sem segít…Nekem vendégként ne azzal kelljen foglalkozni, hogy kiválasztom a jót, hanem teljesen mindegy melyik barber-hez kerülök én ugyanazt a minőséget várom el. Ez az, ami miatt leteszem a voksom az adott barber shop mellett. Ezt hívják minőségnek.

Egy jó borbély ezen felül alázatos és tisztelettel beszél a vendéggel és a vendégről! Hány de hány budapesti barber shop-ban tapasztalhatjuk azt, hogy finoman szólva sem barátságosak a borbélyok a vendégekkel. Minek, hiszen külföldiekből úgyis lesz mindig, a magyar vendég meg örüljön, hogy hozzánk járhat mert mi vagyunk az XY barbershop….Ezzel a hozzáállással már helyből le is járatja magát egy barber shop.

G-cutz barber shop

A jó borbély nem csak a fodrászod, de a barátod is, és ha a barátod akkor figyel rád és csak rád figyel.

Megkérdezi, hogy milyen volt a napod, megkínál itallal, van közös témátok és ugyanez igaz a hajaddal és a szakálladdal kapcsolatosan is. Tudja, hogy hogyan szoktátok vágni, vagy ha először jársz nála, akkor segít kitalálni a stílusodat. Egy jó barber felelősséggel is tartozik a vendége iránt. Nem vág neked olyan fazont ami nem állna jól, és kijavítja azokat a hibákat, amiket az előző helyen elrontottak a séródon.

A G-cutz barber shop – A gengszter borbélyszalon

Mi, az Erzsébet körút 16 alatt található G-cutz barber shop-ban minden szempontból egyedit szeretnénk nyújtani neked. Ezt tükrözi az 1920-as évek gengszterkorszakát idéző szalon enteriőr-je, és az a tisztelet is, ahogyan bánunk a vendégekkel. Nálunk teljesen mindegy, hogy kihez kerülsz, mert ugyanazt a magas hajvágási- és szakálligazítási minőséget kapod. A termékeink magas minőségűek, és ugyanez igaz az ajándék sörre és whisky-re is, amit a kezedbe kapsz, miután ellátogatsz hozzánk.

Komolyan vesszük a szakmát és komolyan veszünk téged is, ezért ingben dolgozunk, és felelősségünknek érezzük, hogy a frizurádat és szakálladat tekintve legjobb megjelenést hozzuk ki belőled is. Férfiként ugyanis így tudsz majd magabiztosan helyt állni az életben, ebben pedig 100%-ban támaszkodhatsz ránk! Célunk, hogy a borbélyod egyben a barátod is legyen, akihez szívesen jársz majd vissza. 

Frekventált helyen vagyunk a körúton a Blaha és a Wesselényi között. Jöhetsz hozzánk az utcáról betérve is, de foglalhatsz is időpontot előre, hogy elkerüld a várakozást.

Rengeteg a borbély szalon, de egyedi és autentikus helyből igazán kevés van. Ha meglátogatsz minket, akkor kezeskedünk azért, hogy egy olyan borbély élményben és egy olyan magas minőségű férfi fodrász szolgáltatásban legyen részed, amely mellett büszkén teszed le a voksod. 

Foglalj időpont hozzánk és légy te is a G-cutz család tagja!